2015. január 27., kedd

Kiflikommandó



Rezsiharcos


Részlet Dávid Ferencnek a Népszavában megjelent írásából:


Az egységparancsnok kipróbált, megbízható katona, saját meghatározása szerint: nem urizáló parasztgyerek. Ismert pártaktivistaként évekkel ezelőtt a híres-hírhedt bérkommandót irányította nagy lelkesedéssel, viszont kevés hozzáértéssel. Felsőbb parancsra az üzleti szféra béremelési gyakorlatát akarta elszánt csapatával ellenőrizni és befolyásolni, és közben megismertette az országgal az "elvárt béremelés" addig ismeretlen fogalmát. Ami originálisan ostoba felvetés volt, hiszen közgazdaságilag értelmezhetetlen a kifejezés. A fiatal brigádvezető törvényi háttérrel megfenyegette a teljes üzleti szektort: ha, nem a központi elvárásoknak megfelelően alakítják a béreket, akkor a kommandó fellépésének következményeként a vállalkozói társadalom állami retorzióra számíthat.

A kormánypárti politikus korábban úgy nyilatkozott, érdemes lenne megvizsgálni, miért nem csökken a péktermékek ára, miközben az üzemanyag jóval olcsóbb lett. A fogyasztói árak alakulása miatt egyébként szerdán vizsgálatot indított a nemzetgazdasági tárca.” 
A fenti hírtől „elszabadult az agyam”. Látom magam előtt a reaktivált kommandó parancsnokát, amint korán reggel frissen és fiatalosan kipattan ágyából. A kötelező reggeli torna és zuhanyozás után magára ölti szépen vasalt új, világos színű egyenruháját, melyen a Giorgio Armani márkajel látható. Lakása előtt már ott áll sofőrrel a fullextrás, vadonatúj hófehér parancsnoki Skoda Superb (a pékek fehér munkaruha-viseletével összhangban), oldalán nagybetűkkel a felirat: KIFLIKOMMANDÓ. Alatta a webcím: www.kiflikommando.hu. és a fel- és bejelentések regisztrálását szolgáló e-mail cím: kifli@kommando.hu. Az autó tetején megkülönböztetett fényjelzés kibocsátására alkalmas lámpa van, ami nem gömbölyű és nem kék, hanem kifli alakú és jobb híján zsemlyeszínű. Na így már el lehet indulni a pékek és az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások képviselőihez tárgyalni, akik a parancsnoki fellépés határozottságából és a külső jelekből is tudni fogják, hogy itt nem babra, hanem bagettre megy a játék.
Ismét új, unortodoxiás fogalommal kell megbarátkoznunk. Az „elvárt béremelés” után beépül a kormányzati szakzsargonba és a köztudatba az eddig ismeretlen „elvárt árcsökkentés” fogalma. Értelmezni, elemezni és gondolkodni nem szükséges. A kiflikommandó forradalmi élcsapatként képviseli a központi akaratot és közérthetően megfogalmazza a helyes irányt: „Mákos bukta, rozscipó, Leáraz a kommandó.”
Piacgazdaság, neked annyi!


_________________________________________________________________
Forrás: nepszava.hu     Fotó: dudasj.ath.cx; hirstart.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése