2013. március 26., kedd

Bukta



Egyedül nem megy



Időközi önkormányzati választásokat tartottak a hétvégén, többek között Dunakeszin és Szentendrén. Az eredmény a baloldali ellenzék számára felér egy súlyos vereséggel.

Az időközi választásokon nem szokatlan az alacsony részvétel. Ezúttal a szavazók száma kifejezetten magas volt, alig maradt el a 2010-es általános önkormányzati választástól. Ez idő óta tartott időközi választásokon a Fidesz ugyan többnyire nyert, de meglehetősen éles küzdelemben. Ezúttal szinte elsöprő győzelmet aratott.

Ennek okát nehéz objektíven megítélni, de a két ellenzéki politikus magyarázata elfogadhatatlan.

„Persze örülünk annak, ha egy időközin győzni tudunk – mint Dunaföldváron, Sopronban vagy Szolnokon sikerült –, de egy-egy ilyen önkormányzati választást a helyén kell kezelni” – mondta a szocialista Molnár Zsolt. Szerinte a választók érzékelték, hogy a vasárnapi voksolásnak nincs tétje, úgyis a Fidesz jelöltje fog győzni, ezért nem is mentek el szavazni. 

„Dunakeszin 22%-kal Oláh Noémi jelöltünk toronymagasan a legerősebb ellenzéki szereplője a tegnapi időközi választásnak. Nagy gratuláció Noéminek, és csapatának, akik hóban-fagyban, hihetetlen lelkesedéssel dolgoztak a kampányban - láthatóan nem eredmény nélkül!” – mondta Jávor Benedek.

Mindkét városban szinte a 2010-es választással megegyezőek az eredmények. Mármint a két legnagyobb pártot illetően. Azon nem lehet csodálkozni, hogy az MSZP ugyanott tart, mint három éve. Dunakeszin a kampányzárón Mesterházy volt a vezérszónok. Hiába fejlődött, keményedett az évek során, a Fidesz acélos és gyakran alpári stílusával szemben esélytelen. Ideje észrevenni, hogy ez nem egy szabályos ökölvívó mérkőzés. Ez ketrecharc a javából. Lehet finomkodni, okosan érvelni de ha az ellenfél szemközt köp és ágyékon rúg, a közönség kiröhög és az erősebbnek tapsol.
Mivel ennek a választásnak nem volt jelentősége, így érthető hogy az MSZP és az Együtt-PM egymásnak feszült, megmérették magukat. Az erőviszonyok tényszerű alakulásáról messzemenő következtetést levonni ebből nem érdemes. Ami viszont elgondolkoztató -de sokkal inkább cselekvésre ösztönző-, hogy a szavazatok  alapján a sokat sürgetett ellenzéki összefogás esetén is bukták volna a választást. Vagyis a két ellenzéki párt együtt kevesebb szavazatot kapott mint riválisa.

Politikai elemzők majd hangsúlyozzák a mikroklímát, a sajátos helyi viszonyok jelentőségét, az illető közéleti elfogadottságát, ismertségét, és a képviselőfánkot (az egyik jelölt cukrászdában dolgozik).

Tudomásul kell venni, hogy a magyarok többsége érzelmi alapon dönt. Az egyéni pártszimpáta hasonló a fanatikus futballszurkolói magatartáshoz. Egy „igazi” drukker nem hibáztatja a csapatát, ha vereséget szenved. Hiszen nem ők tehetnek róla, hanem az a mocsok ellenfél, amelyik képes volt gólokat rúgni ezeknek az aranylábú gyerekeknek. A mieinknek. A tévénézők is tudják, hogy a reklámozott mosópor semmivel sem jobb, csak drágább a „más mosóporoknál” és megtévesztés hogy a ruha újra olyan fehér lesz mint egykor, mégis azt vásárolják.


Minél többet szajkóznak valamit, az ember annál inkább elhiszi.  A vásárló nem a szemének, hanem a vágyainak hisz. A választó is így viselkedik. Minél többet hallja hogy mindenért, még a romlott párizsiért is az elmúttnyócév és a komenisták a felelősek, elhiszi. Akár három év sikertelen kormányzás után is.

Kádárt a szocializmus végnapjaiban is szerette a nép. Jani bácsi szerepét ügyesen vette át Orbán. Igaz eltelt néhány év, amíg megtalálta az ideológiát: „A magyar ember hátából szíjat lehet hasítani, csak nemzeti színű legyen!” Ő, a nép egyszerű fia értünk harcol. Igaz, eleinte Don Quijoteként hadakozott. Nem a bús képe miatt van a hasonlat, hanem mert ellensége neki sem volt. Csak ellenfele. Mára viszont szinte egész Európa ellen hadakozik, sőt újabban a hazai energiaszolgáltatóktól is megvédi hű fegyverhordozóit. A csatákból rendre győztesként kerül ki. Ha mégis ő kapja a sallert és a kokit, ügyes propagandistái ezt is fordítva tálalják a kezükben tartott országos médiákban. A választó pedig nem hülye, ő a nyertes csapathoz akar tartozni. Akkor is, ha legbelül érzi, ezzel csak veszíthet.


A kormányváltáshoz nem elég a demokratikus ellenzék összefogása. Stílusváltás szükséges. Hiába a legjobb mondanivaló, ha az nem jut el az emberekhez. Szanyi kapitány jelbeszédét szó nélkül is mindenki értette és a fél ország látta.
Néhány egyértelmű, rövid és határozott hangvételű üzenetet kell gyakran hangoztatni, ismételni! Az elmúlt három év kormányzásának bő terméséből nem nehéz kicsemegézni a legsúlyosabb, a választóknak legfájóbb és megcáfolhatatlan intézkedéseket, baklövéseket. Csendes és illemtudó ellenzékből nem lesz kormányzóerő. 

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy amelyik párt a legtöbb szavazatot kapja, azé a bársonyszékek sora. Pedig ez nem így van. A köztársasági elnök a pártok vezetőivel történő konzultáció után annak a pártnak a miniszterelnök-jelöltjét kéri fel kormányalakításra, aki biztosítani tudja a többségi kormányzást. Akár koalícióban is. 

Egykori kollégiumi szobatársa ne lenne képes erre? Ő akár az ördöggel is –Torgyánnal, Jobbikkal- képes összefogni a hatalom közjó érdekében. 


_____________________________________________________
Fotó: komment.hu; foodandwine.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése