2014. február 11., kedd

Idióta



Az elnyomó



Idióták - mondta Kövér azokra a szenátorokra, akik nem élhettek a házszabály nyújtotta lehetőséggel, ezért hangosan tiltakoztak. A parlamentáris demokrácia lényege, hogy az ország házában alapos elemzés, szakmai és politikai viták után törvényeket alkotnak, amit a kormányzati és önkormányzati (ma már szinte azonos) apparátus végrehajt. De nem úgy, miként most történt, hogy mindezek mellőzésével egy héttel előrehozza a szavazást. Made in Orbanistan.



A titkosított szerződés részleteivel nem voltak tisztában, ezért egy biankó csekkről szavaztak a képmutatók képviselők. Erre mondta Kövér, hogy egy hét múlva is ez lett volna az eredmény. Igen, mert szavazógépként működő bólogatójánosokkal tömte ki frakcióját a kormánypárt, nem pedig a választók érdekeit képviselőkkel, akik a hanggenerátorokat túlharsogva ordították, hogy öntsünk tiszta vizet a szirénákba! Az egyik LMP-s szirén kézi készülékét egy fideszes (vajon kiket) képviselő fel is töltötte egy pohár folyadékkal. 


Az egyik legfőbb magyar "közméltóság" ezt a hangnemet semmiképp nem engedheti meg magának. Bár nem először idiótázik, mivel 2011-ben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságnak címezte ezeket a mondatokat:  „Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon”.



Nem a szirénázó politikusok, hanem a pedellus szégyene az ami történt. Ez a suttyó tanulhatna az általa létrehozott parlamenti őrség vezetőjétől, aki kézcsókkal köszönte meg Ertsey Katalinnak, hogy átadta megafonját.

_____________________________________________
Fotó: hvg.hu; mfc.mxf.yuku.com




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése