2013. szeptember 18., szerda

Normális?




Fülkeforradalom nem volt, hanem lesz




Kövér házmesterelnöknek újabb demokráciaellenes böffentése volt a múlt héten. Mint mondta, ő azt tartaná normálisnak, hogy az országgyűlés ne bíbelődjön törvényhozással, hanem adjon felhatalmazást a kormánynak, hogy az négy évig rendeletekkel irányítsa az országot. Normális? Hofi mit is mondott róla? "A Kövér szájából folyik a szar"...


Normális? Az, hogy ez a Mándoki hasonmás minden következmény nélkül tehet a parlamenti demokrácia felszámolására vonatkozó javaslatot – ráadásul az országgyűlés elnökeként- az nem normális. Egészséges demokratikus társadalomban a közfelháborodás hatására már rég benyújtotta volna lemondását. Nálunk a sajtó is alig vette észre ezt az önkényuralmat építő szándékot, az ellenzék is csak tessék-lássék tiltakozott.

Miért lenne ez jó a narancsuralomnak? Mert tudják, hogy kétharmaddal már nem győzhetnek, de így bármit megtehetnének, akár az elmúlt három és fél évben. Érdekes helyzet lenne, ha a választások előtt elfogadnának egy ilyen törvényt (márpedig ez történik), majd kormányra kerülne a jelenlegi demokratikus ellenzék. Mesterházy és Bajnai rendeletileg kormányozna, a fideszes képviselők viszont a macskaasztallá silányított parlamenti patkóban nyávoghatnának.


Abban a helyzetben nem fordulhatna elő az, hogy Orbán megszavazza Mesterházy törvényjavaslatát. Hogy a felcsúti fejében valami nincs rendben, az abból is látható, amit a napokban mondott, miszerint nem volt forradalom 2010-ben, holott a választások után tartott beszédében így fogalmazott: ”ma forradalom történt a szavazófülkékben." Tudatmódosító szereket használ vagy azt gondolja, a mi agyunkatt mosták át a papagájkommandósai? Netán ennyire gerinctelen? Vagy egyszerűen csak feledékeny. A fideszes történelemhamisítás után ideje átírni a Nemzeti Együttműködési Nyalatkozatot is!

_____________________________________________

Fotó: kapcsolat.hu; mariablogja.wordpress.com


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése