2015. március 18., szerda

Sunyi



Mini szterelnöki koki


"Sunyi módon gyanúsítgatnak, mondta hétfőn a parlamentben Orbán Viktor, elmosva az alanyt, mintegy mindannyiunknak üzenve, valamennyien simicskalajosok vagyunk. Nem mondanám, hogy ez a mondat nem lenne maga is sunyi, de fogadjuk el, hogy a magyar miniszterelnöknek van joga sunyi mondatokat mondani" - írja a Népszava főszerkesztője, Németh Péter.
"A történet ugye a Simicska-féle ügynök-vádról szól; úgy látszik Orbán megelégelte a sunyítást, a nemválaszokat és hirtelen – nem tudom kinek a tanácsára – soron kívül berontott a parlamentbe és helyére tette a hajdanvolt barátot. Meg az egész ügynökügyet. Ez utóbbit úgy, hogy hősileg beszámolt saját ellenzéki múltjáról; végül is ők voltak azok, akiket üldöztek, vertek gumibottal, megfigyeltek – értsd: nem ő figyelt meg – és ő az, aki huszonöt évet szánt rá az életéből, hogy a kommunisták felvizezett hosszú lépéses formában se térjenek vissza. Ha gonoszkodnék, persze most arra hívnám fel a figyelmet hogy Simicska a huszonöt évnél távolabbi időkről szólt, vagyis a kommunisták elleni ádáz harc kezdete előtti életszakaszról, de ez részemről is csak egy sunyi megjegyzés lenne.

Amit pedig a kérdezőnek és a volt barátnak üzent, az külön fejezetet ér. Mert a jobbikos „provokátornak”, aki az ügynöki múltról faggatta, illetve Simicska Lajosnak – a név kimondása nélkül, persze - emígyen válaszolt: amit a kérdezőnek legszívesebben mondana, azt nem mondhatja, amit meg a vádaskodóval tenne, azt nem teheti, mert a népi elégtétel módszereit kerülnie kell. Nézzük meg akkor kicsit közelebbről, mit is mondana, tenne a miniszterelnök, ha válaszát nem kellene sunyi megfogalmazásban közreadnia. Ha jól értem – és, figyelem, itt durva szavak jönnek – a jobbikos képviselőt elküldené a picsába, Simicska Lajost meg picsán rúgná. (Elnézést, de muszáj volt az eredeti, Orbánt minősítő, üzenet stílusához igazítanom a viszonválaszt.) De az is lehet, hogy csak szimplán lefejelné, vagy kihívná a köves útra, esetleg bemosna egyet neki, attól függően, hogy Orbánék felé melyik népi módszer dívott."
__________________________________________________________________________________
Forrás: nepszava.hu     Fotómontázs: tozsdeforum.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése