2015. március 20., péntek

Észkombájnok




Egy a tábor, egy az ész



A pánik teljesen indokolt. Pont ugyanúgy értenek mindenhez, mint a tévézéshez írja Gomperz Tamás a hvg.hu-n. Eddig legalább kommunikációban erősek voltak, de újabban szétestek ott is. Azon a héten, amikor a főnököt spicliséggel vádolják, előállnak ezzel a legyél te is spicli ötlettel. Nincs nagy jelentősége, pusztán amiatt érdemes megemlíteni, mert egyedül a kommunikáció területén értek el eddig mérhető eredményeket, meglepő hát a fordulat.

Az nem meglepő, hogy az állami propagandaadó látványosan megbukott mindössze 24 óra alatt. Persze már a kitalálása pillanatában megbukott erkölcsileg, de most kizárólag a megvalósításra koncentráljunk, abban a megcsinálós, iparos, bolsevik trükkös értelemben. Jön-e hang, van-e kép, eltalálják-e a köztársasági elnök vezetéknevének mind a négy betűjét, hogy ne tegyük túl magasra a lécet. A megvalósítás szakmai minősége független attól, hogy morálisan helyes-e, ami megvalósul, éhező gyerekeknek küldött segélycsomagok elsikkasztását is meg lehet szervezni professzionálisan.

A kormány külpolitikája legalább olyan látványosan omlott össze, mint az ünnepi körkapcsolás a propagandaadón. Itt se a dolgok morális részét nézzük, a miniszterelnök megmondta, hogy olyanja a külpolitikának nincsen, csak érdek van, hatékonyság és számítás. Mérjük őt saját magával: annak alapján totális csőd, amit produkált. Haszon semmi, ellenben mi lettünk Putyin uniós macája. Amikor a futsalos külügyminiszter flegmán leoltja az amerikai külügyi államtitkárt, mert az orosz hírügynökség félrefordított szövegét veszi alapul, az pontosan olyan gikszer, mint az „Ádár János”. (Rosszabb.)

Bakiparádéból jutott máshova is, legfeljebb nem ment egyenes adásba. Államosított tankönyvellátás? Karácsonyra már majdnem minden gyerek hozzájutott a könyveihez. Útdíj bevezetése? Teljes szervezési káosz és monoton gépzaj. Gránitszilárdságú alaptörvény? Hatszor kellett módosítani. Ezek az esetek egyáltalán nem kivételesek, a felsorolás vég nélkül folytatható. Elég a profi focira gondolni, az egyetlen témára, ami tényleg érdekli (már a felcsúti sertéstelep hozamán túl). Ezt szereti, ehhez ért a leginkább, bele is szállt a felvirágoztatásába az összes futballokosságával. Eredmény öt év után? Állami pénzből állami foci, ami messzebbre került az angol bajnokságtól, mint a szétröhögött M1 a BBC-től...

...Pont ugyanazok, pont ugyanazon a színvonalon döntenek arról, hogy kevesebb gyerekek érettségizzen és több menjen inasnak, mint akik jó ötletnek tartották a napelemeket környezetvédelmi adóval sújtani. Nem mások döntenek az atomerőmű megvalósításának részleteiről sem, mint azok a Mekk Elekek, akik a saját kis tévécsatornájukat ilyen igényességgel hozták össze. Ez az azonosság-elmélet lényege. A Habony–Matolcsy–Parragh szabvány egyenszilárdságú. A fejétől bűzlik a NER. A pánik abszolút indokolt...
_________________________________________________________________________________Forrás: hvg.hu   


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése