2015. december 6., vasárnap

Sikersztori



Self made man



A 444.hu ír a reneszánsz ember mintapéldányáról:

Giró-Szász Andrást 2014 novemberében kinevezték a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává, ekkor annak rendje szerint megvált a Strategopolis Kft. 61 százalékos tulajdonrészétől. Kötelezően leadandó vagyonnyilatkozata szerint nem is volt céges érdekeltsége.
2015 októberében azonban lemondott államtitkári posztjáról, és már november elején újra többségi, 70 százalékos tulajdonrészt szerzett a Strategopolisban.
A kft-nek szerencsére épp nagyon jó dolga van: júliusban, tehát még Giró-Szász államtitkársága idején 140 milliós közbeszerzést nyertek. Ebben egy háromrészes pályázat keretében kell tanulmányokat készíteniük a Miniszterelnökségnek az információs társadalomról, a kormányzati célok és a fejlesztéspolitika összhangjáról, valamint a pályázati konstrukciók kiírási hatékonyságának javításáról. Giró-Szász András tehát nyáron ott dolgozott vezető beosztásban, ahol adták a pénzt, ősszel pedig átült abba a cégbe, amelyik kapta a pénzt.
Külön érdekesség, hogy miután Giró-Szász visszavette tulajdonrészét a Strategopolisban, újra kormányzati pozíciót kapott. Orbán Viktor főtanácsadója lett, méghozzá úgy, hogy a Magyar Nemzet szerint megtartotta részesedését a Strategopolisban. Hát mit lehet erre mondani?
Az egyiknek kiderül, s a nap fénylik fenn,
a másiknak nem jut, csak zivatar”

____________________________________________________________
Forrás: 444.hu   Kép: atlatszo.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése