Újfaszisták

Kisrabló

Részlet Kokon Péter HVG-ben megjelent elemzéséből:

Orbán ténylegesen neosztálinista, újfasiszta diktátor egy még nem kiépült diktatúrában, ahol a költséghatékonyság, a geopolitika és néhány más körülmény, de mindenekelőtt a klasszikus rablókapitalista szemlélet bizonyos fokig gátat vetnek egy rendes, wagneri léptékű diktatúrának.

Magyarországon 2015-ben még nem épült ki diktatúra, vagy csak annak egy nagyon slampos, még közel sem totális formája, de az irány efelé mutat. Az orbáni neosztálinista újfasizmus, az „illiberális munkaállam” valójában egyszerre archaikus és posztmodern. Eszközkészletében, ideáljaiban prekapitalista, kliensrendszerében, a magántulajdonnal szembeni viszonyában tulajdonképpen az államkapitalizmus (vö. „létezett szocializmus”) és a feudalizmus sajátos keveréke (a király helyén a személyes, kisajátított állammal, ami immár nem egy osztály, hanem egy klikk érdekérvényesítő- és erőszakszervezete, hatalmának intézményi kerete). 

Magát az általa is gründolt, nyíltan fasisztoid alternatívával szemben szolid, belakott, már-már élhető paternalizmusként állíthatja be, ami ugyan az állampolgárok (a „nemzet”) életének minden egyes apró szegmensét irányítani akarja, mindenbe bele kíván szólni, de nem készül tömeggyilkosságokra, genocídiumra, koncentrációs táborok felállítására. Legfeljebb a menekültek számára, azonban őket – igen sikeresen – dehumanizálta, ami kétségkívül az év legnagyobb (és igen szomorú) politikai sikertörténete. Működésében leginkább egy sajátos, paternalista vadkapitalizmus, amely alapvetően fogyóeszköznek, kitermelendő természeti- és humán erőforrásnak tekinti az országot és lakóit; rövidtávon a minél durvább kizsákmányolást célozza minél kisebb befektetéssel, középtávon az így keletkező vagyonok kimenekítését, hosszútávon pedig ködös ideológiai lózungokat és millenáris hadovát terjeszt – mivel tisztában van vele, hogy hosszútávon ez a dolog nem működik, és ez nem is érdekli...

...Viszonylag lassan, de biztosan formálják ki egy nem totális diktatúra eszközeit – a totális diktatúrák működtetése ugyanis, ezt tudják jól, drága; azok hosszútávra tervezett konstrukciók, ráadásul veszélyesek is, bár igény lenne rá, a feljelentés-denunciálás-erőszakszervezetek rendszerének kiépítése folyamatos és – ez egyszerre erőségük és gyengeségük – meglehetősen szembeszökő is. Mégsem lépik-léphetik meg a döntő, „mennyiség átcsap minőségbe” lépést, mert egyszerűen nem éri meg. Sok bonyodalmat okozna. Felesleges.

Orbán tehát ténylegesen neosztálinista, újfasiszta diktátor egy még nem kiépült diktatúrában, ahol a költséghatékonyság, a geopolitika és néhány más körülmény, de mindenekelőtt a klasszikus rablókapitalista szemlélet bizonyos fokig gátat vetnek egy rendes, wagneri

léptékű, teljes gőzzel dübörgő diktatúrának. Az előző magyarországi diktatúra (a "Kádár-kori") egyrészt állandó népjóléti aggodalomban élt, másrészt hullámzóan, de tulajdonképpen folyamatosan konszolidálódott, vagyis lassanként idézőjelbe tette és felszámolta önmagát (elhalt, ahogy azt Lenin is vallotta a „proletariátus államáról”, csakhogy a lenini tézissel ellentétben kimenetelében visszatért az immár neoliberális kapitalizmus félperifériás változatához).

A jelenlegi magyarországi diktatúra egyelőre intenzívebbé válik, de nem biztos, hogy ebben a diktátoron és viszonylag szűk klikkjén túl a nomenklatúra is érdekelt. Az kétségtelen, hogy az intézményi keretei jórészt kiépültek, beüzemelésük folyamatban van – és ha mégsem épül ki, az nem Orbánon fog múlni...

___________________________________________

Forrás: hvg.hu    Kép: nelso.com; nyugatifeny.blog.hu; forum.168ora.hu; hvg.hu