Nekünk
"Az elmúlt időszakban több köszönőlevelet is kaptunk és néhány igen
megható, sikeres családi történetet osztottak meg kollégáinkkal melyeket ezúton
is köszönünk Önöknek!
Amennyiben sikertörténetét, boldogságát Ön is megosztaná velünk, kérjük
írjon Nekünk!"
Levelet írt szerződött
partnereinek a Nemzeti Dohánykereskedelmi
Nonprofit Zrt., aminek része
a fenti felhívás is. Írjon Nekünk! Így, nagy betűvel. Persze a VEZÉRIGAZGATÓ ÚR
ahhoz nem vette a fáradtságot, hogy aláírja. Talán Orbántól tanult etikettet?
A nemzetieskedő
mélymagyar lapokban sem kormányt írnak, hanem Kormányt. Sőt, a hadügyministráns is így nevezi a saját izéjét. Mintha össze lehetne
téveszteni a volánnal. Nem lehet, mert ez utóbbi rendben teszi a dolgát, jól
működik.

…és én még az elején elgondolkoztam, hogy mi rontottunk el valamit. Mi
sem kaptuk meg 17 év trafikműködtetés után a koncessziót. Most már tisztán
látom, hogy egy másodpercig sem volt esélyünk. Nem politizálunk, nincsenek
kapcsolataink és valóban 'csak' kisvállalkozók voltunk, akik ebből éltek"
– írta egy károsult.
________
"Mit csináljak ezután a munkavállalóimmal együtt? Ez
a munkahelyteremtés? Kis -és középvállalkozások segítése? Én hittem ebben.
Nekünk ez nem politikai kérdés, hanem megélhetési! Ebbe a boltba fektettem
családom minden megtakarítását, jelzálogot vettem fel a lakásunkra. A dolgomat
jól végeztem. Most menjek az utcára gyermekeimmel együtt?" – folytatja egy
harmadik a történetet.
"Amit közel 40 évig csináltam és nem is rosszul,
szakmai gyakorlat, megfelelő képesítés, mindez a semmibe hull, mert
alkalmasabbnak tartják a BAZ Megyei Kórház igazgatóját és más egyéb orvost.
15-15 trafikot nyertek családon belül. Én 3 dolgozómmal együtt pedig az utcára
kerülök. Saját trafikomban egy élet munkája van."
________
"Nem tettek tönkre a multik, nem tett tönkre a
válság, de az éhhalál szélére taszított a kormány egy rosszul megalkotott
dohánykoncesszióval!"
________
"12 év után mi is hülyék vagyunk hozzá. A férjemnek
és édesanyámnak nyugdíj előtt, nekem gyedről nincs hová mennem. Egy
középiskolás és egy óvodás gyermekünk van. Nem tudok mit mondani..."
________
"Családi vállalkozásban, férjemmel kis boltunkból
tartjuk el magunkat és 3 kicsi gyermekünket. A forgalom felét a dohányáruk
tették ki. Nem tudom, mi lesz júliustól. Talán 13 év munkája örökre
eltűnik..."
________
"Mozgáskorlátozott házaspár, 21 éve trafikot vezet;
elvették az önbecsülésemet, a becsületes munkához való jogot, az alapoktól
egyedül építettem fel a vállalkozásomat, senki nem segített! Milyen jogon veszi
el az, aki nem tett hozzá egy szalmaszálat sem?"
Ez utóbbihoz csak annyit, hogy a nemzeti dohány
lenyúlásának egyik indoka éppen a megváltozott munkaképességű emberek
helyzetbehozása volt. A kormányt megütötte a bukta szele, gyorsan kiírtak egy pótpályázatot a vesztes trafikosoknak. A pályázati kiírás május 15-én jelent meg, a benyújtási határidő május 21. Csak azok jelentkezhettek, akik legalább 20 éve működtetnek döntően dohánytermékek értékesítésével foglalkozó üzletet, jelenleg egyetlen trafikjuk van, és az éves árbevételük minimum 80 százaléka dohánytermékek eladásából származik.
A jelentkezéshez mellékelni kellett az elmúlt öt lezárt üzleti év teljes, aláírt beszámolóját és az „áfa-kódonkénti” napi bevétel összesítőt.
“Az a kifogás tehát, hogy korábban élethivatásszerűen ebből élő embereket elzártunk ettől a lehetőségtől, ezzel az újabb pályázati kiírással megszűnik. Lehetőséget kapnak az életszerűen ezzel foglalkozó családok, hogy tevékenységüket folytassák”- mondta Fónagy álomtitkár.
_____________________________________________
Fotók: ize.hu; kapcsolat.hu; stop.hu; mandiner.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése