Beletört a zárba
Írja a bulvárlap, hogy be akartak törni a Budapesti Operettszínház rendezőjének lakásába, de annyira ügyetlenek voltak a betörők, hogy beletörték a csavarokat a zárba, és szégyenszemre el kellett oldalogniuk. Nem tudom, hogyan van ez a mai zárakkal és betörőkkel, de azt mondják, züllik a szakma. A napokban elveszítettük a tárolónk kulcsát, ám az egész kerületben nem találtam embert, aki kinyitotta volna a világ legszimplább zárját, pedig még a Gombában is jártam, ott pedig nehéz fiúk isznak.
Jó, elképzelhető, hogy hiba volt azzal berontani a kocsmába, hogy emberek, akinél tolvajkulcs van, adja ide; de akkor is. Végül a vagyonkezelő két embere nyitotta ki az ajtót, ám ők se dróttal vagy sperhaknival, hanem egy harmincas kulcskészlet egyik darabjával. Olvasok egy visszaemlékezést, amelyben egy zsebtolvaj elmondja, hogy mielőtt mély vízbe dobták volna a hatos villamoson, apja évekig tanította a fogásokra, a finom kézmunkára; lefekvés előtt még ma is megtornáztatja az ujjait.
Híreket is olvasok, hogy a késő esti járatokra öt-hat fős csapatok szállnak fel, s lerohanják az utasokat, kitépik a táskákat, retikülöket a kezükből, s aki nem adja, azt leütik. Semmi kifinomult technika, apáról fiúra szálló kultúra, szakmai önbecsülés, csak a puszta erő s hozzá a buta tekintet. Nemrég a Strasznov Ignácról szóló tévéfilmet adták a valaha élt egyik legnagyobb magyar szélhámosról, öröm volt nézni, mint beszél lyukat a rendőrfőnök meg az egész államapparátus hasába. Magyarország legnagyobb szélhámosai hosszú éveken át tanultak, s vették a fáradságot a hazugságaik elhitetésére, lobogott a fantáziájuk, s a szellem tüze égett a szemükben, amikor a csillagot is lehazudták az égről; ők még megadták a módját.
Nekünk meg ebből is csak a szar jutott. Rezzenéstelen arccal mondják a kamerába, hogy nem is ismerik a tanácsadójukat; hogy az unió miatt állt le az autópálya-építés; hogy az apjuktól kapták a hatszázmilliós házat; hogy azt se tudják, mi az a brókerház. Miközben a saját honlapjukon pózolnak a tanácsadójukkal; miközben az unió épp előző nap igazolta papírokkal, hogy semmi köze az autópályához, vagy hogy polgármesterként épp ők adták kedvezményesen bérbe az önkormányzati irodát a brókerház vezetőjének; alig kisebb szélhámosok mindebből frenetikus történeteket kerekítenének, tízrészes sorozatra elegendő ötlettel és fordulattal, ám ezek még a hazugságaikban is igénytelenek és unalmasak.
Feleltél az iskolában? – kérdezte annak idején anyánk. – Nem – mondtuk, mire anyánk elővette intőkönyvünket, s rámutatott az elégtelenre. – Még most is azt mondod, hogy nem feleltél? – nézett mélyen a szemünkbe. – Most is – feleltük, és dacosan elfordítottuk a fejünket, de éreztük, hogy tüzel az arcunk, piros a fülünk, és hogy lefekvésig jobb, ha csöndben maradunk. Ezek meg bele a közepébe, és se pír, se szégyenérzet az arcukon, még csak arra se gondolnak, hogy de hiszen még ugyanabban a percben lelepleződhetnek, és akkor hazugságban maradnak.
Ezt irigylem tőlük, ezt a veszélyérzet és lelkifurdalás nélküli létet, azt a végtelenül egyszerű műveletsort, ahogyan odamennek, és elveszik, ami kell nekik, majd ugyanazzal a lendülettel letagadják. Igaz, ami igaz, mi magunk is ugyanígy viselkedtünk négyéves korunkban, míg apánk a seggünkre nem vert nevelő célzattal; azt most ne firtassuk, hogy mire mentünk vele.
_______________________________________________
Forrás: nol.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése